Egy baráti társaságban merült fel ez a kérdés, és bevallom én még nem hallottam róla. Akkor pár szóban megvitattuk, hogy a mingli az nem szingli, de nem is házastárs, vagy élettárs.
Szóval kik is minglik?
Akiknek van párjuk, de nem élnek együtt. Külön lakásuk van, külön háztartást vezetnek, külön kasszán vannak, de szívesen töltik együtt a szabadidejüket, együtt járnak moziba, színházba, kirándulni, vagy nyaralni. Szívesen vannak együtt, CSAK egymással szexelnek. (Persze itt is létezhetnek megcsalások.)
Tehát a mingliség egy párkapcsolat, amit nem terhelnek az együttélés hátrányai, mint például a széthagyott koszos gatyák, a meccsnézés közbeni TV elé állás, vagy hosszan listázhatnám azokat a dolgokat, amiből bármelyik férj vagy feleség kapásból fel tudna sorolni legalább egy tucatot.
Ha elvált vagy gondolkozz el azon, hogyha nem laktatok volna együtt, akkor is válással végződött volna a házasságotok?
Mert képzeljétek vannak olyan házaspárok, akik a mingli életformát választották. Ki tudja miért? Lehet, hogy eleve így kezdődött a kapcsolatuk, és kényelmi szempontból nem változtattak rajta, vagy úgy gondolkodtak, hogy így tudják megőrizni kapcsolatuk frissességét, ha nincsenek folyamatosan együtt. Ki tudja?
Az biztos, hogy minél jobban kitolódik a párválasztás életkora, annál népszerűbb lesz ez az életforma.
Ti mit gondoltok erről?